Egyrészt a meglévő alkalmazások összes meglévő funkcióját egy alkalmazásban egyesíti. Olyan képernyő felosztást kell kialakítani, ami lehetővé teszi a gyors és egyszerű tájékozódást ASD gyerekek, szüleik és testvéreik számára, ugyanakkor a módszertan komplex leképezését is.
Másrészt megoldandó a már meglévő szoftverek által kínált funkciók összekapcsolása. Ez többletként jelentkezik az appban és a terápiás hatásban. Ilyen például a kommunikációs felület és folyamatszervezés összekötése. Nem tudható azonban, hogy ez elősegíti, vagy éppen gátolja az ASD gyerek fejlődését.
Harmadrészt új funkciókkal is bővül az alkalmazás. Partnerünk egészségügyi szolgáltatásokat végző társaság, egy gyermekközpontban autista gyerekek terápiájával foglalkozik. Sikeresen használja a szociális körök módszertani segédletét. Ez egy A4 vagy nagyobb felületű lapon készül el. Az érintőképernyők azonban legfeljebb A5 méretűek. Nem ismert, hogy az elkezdett terápia ugyanolyan hasznossággal hazavihetővé tehető, alkalmazható lesz-e otthoni környezetben is app formájában.
Gyerekek tesztelnek
A bizonytalanságok kiküszöbölésére feltételezések állnak rendelkezésre, ezek tarthatóságát kísérleti rendszerben vizsgálják. Használatba adva a fejlesztett eszközöket tesztelik azokat. A projekt kezdetén, közepén és végén kérdőíves vizsgálattal mérik fel a gyerekek és inklúziójuk állapotát. A méréseket kontroll csoporttal is elvégzik lehetőleg hasonló korú, ASD súlyosságú és kezdő fejlettségi állapotú gyereken.
Meghatározzák, hogy az app melyik eleme milyen mértékben segíti elő az inklúziót, és milyen hatással van az egész fejlesztési folyamatra. Komponenseire bontják a projektben résztvevő szakterületek szerint is.
A projektben zajló szoftverfejlesztés azért minősül K+F-nek, mert új tudományos és/vagy műszaki eredmény elérések függvénye, és a projekt célja tudományos és/vagy műszaki bizonytalanság rendszeres fejlesztőmunkával való megszűntetése. Partnerünk a projekt minősítő eljárását a Glósz és Társa Kft-re bízta, segítségünkkel az SZTNH (Szellemi Termékek Nemzeti Hivatala) alkalmazott kutatásnak és kísérleti fejlesztésnek minősítette nagyjából fele-fele arányban. Az SZTNH jogerős határozatával partnerünk igénybe vehet a megvalósításhoz K+F támogatást és K+F adókedvezményt, ezzel is csökkentve a megvalósítás kockázatát és javítva a projekt megtérülését.